szolgálat

"A kifelé irányulo munkát Istenért csak ugy végezhetem el, ha belsőleg Nálla vagyok. Ha nem tartózkodok az Ö jelenlétének relytett szentélyében, szolgálatomban rövidesen elernyedek.
Az emberekkel való érintkezés forgatagában és a szolgálattal járó izgalomban állandóan fenyeget a veszély, hogy elveszitjük Isten jelenlétének komolyságát és nyugalmát. Erre a leggondosabb éberséggel örködjünk.(...) Ha elnézzük, hogy munkánk az UR és szivünk közé furakodjék, akkor annak értéke kicsi lesz.(...)Krisztust hévvel, üdén és eröteljesen csak az tudja másoknak bemutatni, akinek lelke titkon Belöle táplálkozik. Enélkül lehet sikeres elöadást tartani, lelkesitö imát mondani, szép könyvet irni, vagy más hasonlo tevékenységet kifejteni, de nem Krisztusnak valoban szolgálni. Aki Rola másoknak bizonyságot akar tenni, annak elsösorban a saját lelkében Vele kell foglalkoznia.
Boldog az az ember, aki ilyen modon munkálkodik, bármi is legyen munkájának eredménye és szolgálatának fogadtatása. Mert ha szolgálata nem is tudná az általános figyelmet felkelteni, vagy nem tudna semmilyen láthato eredményt felmutatni, ö maga mégis Krisztusban boldogito pihenöhelyét és biztos osztályrészét leli, amelytöl senki sem foszthatja meg. Aki azomban csak szolgálatának gyümölcseit szemléli élvezettel és megittasul saját tevékenységétöl, vagy csak a neki szentelt figyelemben és az általános érdeklödésben gyönyörködik, olyan vas-csöhöz hasonlit, amely másokhoz elvezeti a vizet, de maga abbol csak a rozsdát tartja meg. Milyen sajnálatramélto áttapot ez! Pedig minden szolga állapota ilyen, aki többet törödik munkájával és annak eredményével, mint az URral és az Ö dicsöitésével. Szolgálatunkat csak akkor végezzük el helyesen, ha azt az UR lábainál kezdjük, folytatjuk és ott is fejezzük be."

Részlet: C. H. Mackintosh - Elmélkedések Mozes 2. könyvéröl